A törökök igazi mediterran tipusu emberek, mindent szenvedélyesen élnek at, imadnak tarsasagban lenni,és szerintük minél többen vannak egy helyen annal jobb! Mig nalunk Magyarorszagon este 8 utan mar nem szivesen latunk senkit otthonunkban,illetve nem is nagyon szeretünk mashoz menni az esti orakban-föleg nem hetköznap-addig az igazi élet Törökorszagban ilyenkor kezdödik. Emlékszem az elsö idöszakban amikor kisgyerekes barataink meghivtak vacsira minket este 9-kor,nem is értettem,hogy lehet oda menni valakihez ilyen késön-föleg ugy,hogy par honapos gyereke van. Kényelmetlenül éreztem magam,és éjfél körül mar az asztal alatt rugdostam a Firatot,hogy vegye mar észre magat és huzzunk haza! Amire persze megkaptam,hogy én “antiszocialis” vagyok….:) Azota persze megtanultam,hogy itt természetes atugrani a masikhoz este 10-kor is akar, a telefon néha még éjfél körül is csörög…Anyosomék akik Ankaraban laknak-biztonsagos tavolsagra tölünk-az összes szomszédjukkal joban vannak,igy amikor naluk töltünk néhany napot,eszembe se jut még este 11-kor sem pizsiben szaladgalni a lakasban,mert valamelyik örült szomszéd mindig beugrik még egy teara! Ezt egyebként férjem sem kedveli tulzottan,igy mi probalunk egy lépés tavolsagot tartani a szomszédainkkal…igaz néha atugranak hozni egy kis édességet,én meg udvariasan beljebb tessékelem öket,de eddig szerencsére még nem akartak bejönni. Megjegyzem csak néhany honapja lakunk ebben a lakasban-szoval gyanitom elöbb-utobb beljebb jönnek és onnantol nincs megallas!:)
Az is teljesen megszokott,hogy a csaladtagok folyamatos kapcsolatban allnak egymassal telefonon,amit szintén nehezen viselek-nem nagyon tudom megérteni mit lehet naponta többször is beszélni a semmiröl. Anyosom es egyik sogornöm Ankaraban él, a masik pedig itt Isztambulban -tölünk kb. 5 percre,ami azért elég ijesztö! 🙂 Igazsag szerint aranyos mindenki, s bar sogornöim 40 felett jarnak ,szerencsére elég jo a kapcsolatunk-bar gyanitom hogy arrol sosem fognak leszokni,hogy “Bebek”-nek szolitsanak-ami magyarul babat, vagy bébit jelent-gondolom még 50 éves koromban is igy fognak hivni. Csaladon belül ingyen hivjuk egymast-amit ki is hasznalunk, bar nekem napokig eszembe sem jut felhivni a többieket, és lassan szerencsére ök is megtanultak,hogy én utalok mindennap a “hello,mit csinalsz, milyen idö van Isztambulban, hol voltal,hol nem, mit ettél mit nem” kérdéseken végig menni. Persze férjem szinte mindennap felhivja anyosomat es a növéret, elcsacsognak a vilagmegvalto dolgokrol,majd masnap kezdödik minden elöröl. Volt olyan,hogy 1-1 nap kimaradt és a ” ma nem is beszéltünk a lanyokkal”-ra megnyugtatom,hogy valoszinüleg semmi nem történt velük tegnap ota. Es ha mar beszélünk akkor nyilvan avatkozzunk is bele a masik dolgaba,mert anélkül ugye nem élhet egy mediterran csalad, s mivel mindkét sogornöm hajadon-egyiküknek eszébe sincs férjhez menni -a masikuk meg elég nehéz természetü, igy ember legyen a talpan aki elakarja majd venni esetleg 🙂 -nem telnek unalmasan a napjaik. Tehat zajlanak az események,amit anyosom néha nem tud követni, és tiszta panikba esik ha valamelyikünk nem veszi fel a telefonjat. Az eszébe sem jut,hogy esetleg elfoglalt az ember, vagy siman csak egyedül szeretne lenni. Mindig mindenki mindent tudni akar a masikrol,de ha rola akarnak tudni valamit akkor persze mar nem ilyen szép és jo az egesz! Pont nem rég történt hétvégén,hogy dél körül anyosom telefonalt,hogy hol lehet az isztambuli soginöm,mert ö mar haromszor hivta es nem veszi fel! Mondtam nem tudom hol van,biztos dolga akadt és majd ha raér vissza fogja hivni. Erre persze nem nyugodott meg hanem megkérdezte nem mennék -e at hozza megnézni,hogy jol van-e. Mivel ez vasarnap reggel volt,tul sok ész nem kell hozza,hogy az ember rajöjjön,hogy valoszinüleg hosszabbra sikeredett a szombat éjjel, emiatt nem elérhetö a lanyzo…de hat persze ezt nem akartam mondani neki,siman csak közöltem,hogy mivel a lanyod 42 éves nem hiszem,hogy aggodni kéne csak mert nem veszi fel a telefonjat,majd ha estig nem kerül elö esetleg ranézek. Velem aztan ki vannak segitve! 🙂 Azokon a napokon amikor összegyülik az egesz csalad-vagy Isztambulban, vagy Ankaraban- még viccesebb az egész, mert ha a lanyok lelépnek kettesben valahova-nem kerülve elö reggelig-addig anyos nalunk taborozik, folyamatosan a telefonjat nézve,és azon filozva hogy mikor jönnek haza a “lanyok”? Néha mar az jar a fejében,hogy felhivja öket,erre persze felmegy a vérnyomasom és raszolok,hogy hagyja mar békén öket,nem gyerekek mar! De hat neki mindig gyerekek maradnak….
Es persze az is szokasuk,hogy ha valakinek magan telefonja van és elvonul külön helyiségbe beszélni,valaki tutti véletlenül arra maszkal, és pont a csukott ajto elött pihen meg néhany masodpercre-hatha kihallgathat valamit. Amit mindharmuk ( anyos + soginök) csinal egyebként,de persze ha ök rajta kapnak valakit hallgatozason akkor iszonyat nagy veszekedes lesz belöle : ” mi közöd hozza kivel mit beszéltem!” cimmel ! Ilyenkor mar csak röhögök rajtuk, és halat adok az égnek,hogy az én csaladom sosem volt ilyen, mert valoszinüleg agyvérzést kaptam volna ha valaki allandoan a nyomomban lett volna! Igy én tavol tartom magam az összes örült szokasuktol, nem érdekel melyikük mit csinal, ha el akarjak mondani elmondjak, ha nem nem,én nem kérdezösködöm, nem rohanok at panikolva senkihez csak mert par oraja nem elérhetö, és egyebként sem avatkozom bele egyikük életébe sem. Nem vagyunk egyformak, mindenki olyan életet él amilyet akar, és mivel felnöttek vagyunk semmi közünk a masik maganéletéhez. Igy lassan de biztosan megszoktak,hogy én akkor telefonalok, ha tényleg van is mondanivalom, és ha iszonyat aggodnak valaki irant néhany oras “eltünés” utan, akkor egyszerübb ha kihivjak a tüzoltokat, mert én tutti nem megyek ellenörizgetni senkit!
A masik életébe beleszolas, illetve a vagy,hogy mindenképpen aktivan részt vegyünk benne tipikus török szokas,nem csak az én csaladomra jellemzö. Persze az ilyen tipusu familiaknak is vannak elönyei. Ha valaki példaul beteg lesz rögtön önzetlenül felajanljak a segitségüket, még akkor is ha csak sima megfazasrol van szo, vagy ha ha barkinek barmi baja van akkor mindenki ugy probal segiteni ahogy csak tud!
U.I. : Isztambuli sogornömmel szerencsére megbeszéltük,hogy soha nem ugrunk be a masikhoz anélkül,hogy telefonalnank elötte,még akkor sem ha csak 5 percre lakunk egymastol-ami higyjétek el egy török csaladban igazi ujitasnak szamit! 🙂